Gesangsunterricht in Berlin
                                                                                                                         de en

MODELL

"STEP BY STEP-From Budapest to Berlin"
professzionális jazzénekoktatási modell- most Magyarországon is

Másfél évtizedes budapesti és berlini zenetanári gyakorlatom során újra és újra szembesülnöm kellett azzal a jelenséggel, hogy az egyéni zeneiskolai képzés során fontos aspektusok háttérbe szorulnak, így a fejlödés sokszor egyoldalúvá válik. Gyakran figyelem meg, hogy olyan növendékek, akik énektechnikailag már valóban figyelemreméltó eredményeket értek el egy-egy élö koncert elött nem tudták a választott darab hangnemét meghatározni, kottáikat korrektül transzponálni, nem értették az abban elöforduló akkordjelöléseket. A próbák során kiderült, hogy nehézségeik vannak a színpadi technika alkalmazásával, (mikrofon, erösítö stb.) a megfelelö terminológia hiányában nehézkes a zenésztársakkal való kommunikáció is, és a közönség elötti föllépésben is problémák mutatkoztak.
Az egyébként már jól begyakorolt beszámolás, timing, solo utáni beszállás és improvizáció az „élö” helyzetben ismét elbizonytalanodott. Ez a „handicap” oda vezet, hogy az énekeseket kollegáik gyakran nem ismerik el egyenrangú partnerként.
Ezen tapasztalatok nyomán fogalmazódott meg bennem egy korszerübb énekoktatási rendszer kidolgozásának igénye, illetve annak bizonyos további tantárgyakkal való kiegészítése.
Az új rendszer távolabbi célja az lenne, hogy összekötö kapocsként szolgáljon az alapfokú és a föiskolai szintü zenei képzés között.
A rendszert több berlini zeneisklolában, valamint a berlini Landesmusikakademie énekszakának koordinátoraként immár egy évtizede sikerrel alkalmazom, és most elérkezettnek láttam az idöt, hogy ezt a rendszert budapesti tanítványaim körében is meghonosítsam.

A rendszer elemei a következök:

The Step-byStep concept works with:

  • Online-Lessons
  • Vocalensemble MoabeatBox
  • Egyéni órák
  • Ritmika és improvizáció
  • Zeneelmélet speciál énekesek számára:
  • Zenekari gyakorlat:
  • Vocal Session
  • Summer Music Camp a Balatonnál
  • Step by Step from Budapest to Berlin

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Egyéni órák

    Természetesen a szolíd hangképzést, légzéstechnikát és az egyéni repertoár kidolgozását semmi sem pótolja, ez az óra képezi a modell középpontját, legfontosabb összetevöként erre épül minden további kiegészítö tárgy.

    Heti 1 vagy 2 alkalom, ŕ 60perc

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Ritmika és improvizáció:
    „Közös óra”, melynek keretében a jazzimprovizáció ritmikai és stilisztikai elemeivel ismerkedünk játékok és gyakorlatok formájában, hasznos „melléktermékként” pedig az osztály tagjai megismerik egymást, duók, triók formájában közös produkciókat dolgoznak ki.
    Ennek az órának a keretében készülünk föl közös többszólamú müsorszámainkra, melyeket a vocal-session keretében,(l. késöbb) vagy szervezett koncertjeinken adunk elö.

    Kéthetenként 2 óra

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Zeneelmélet speciál énekesek számára:
    A zeneelmélet énekesek számára legfontosabb elemeivel ismerkedünk meg ennek a tárgynak a keretében: hangnemmeghatározás, kottatranszponálás, a jazz különbözö stílusirányzatainak korrekt ritmikája, akkordszimbólumok értelmezése, hallásfejlesztés stb.

    Kéthetenként egy alkalom, 90 perc

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Zenekari gyakorlat:
    A modell „második legfontosabb” eleme; a tanultak gyakorlati alkalmazása. Egy profi trió (zongora, bögö, dob) segítségével ki-ki élö kísérettel próbálhatja begyakorolt müsorszámát. –egyenlöre színpadi stressz nélkül. Megismerkedünk a színpadi technika alkalmazásával, a zenésztársakkal való korrekt színpadi kommunikációval (pl. korrekt tempómeghatározás, „Beszámolás” stb), az improvizáció interaktiv hatásaival stb.

    Havonta 1 alkalom, 3 óra

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Vocal Session:
    A tavaly bevezetett kezdeményezést folytatva szeretnénk a tanultakat havi egy alkalommal „élöben” is bemutatni a zenekari gyakorlatban résztvevö muzsikuskollegák segíségével. Erre az alkalomra természetesen „külsös”, az osztályhoz nem tartozó résztvevöket is szeretettel várunk (nem csak énekeseket!), hogy az est igazi session-jelleget ölthessen. (Kérjük a saját hangnembe transzponált kottáját 3 példányban mindenki hozza magával!)

    Havonta 1 este

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Online-Lessons    >>NEW<<
    The exiting new way of Egyéniórák.
    >>> more informations...

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Vocalensemble MoabeatBox
    A little project with 8-10 members
    >>> more informations...

    ______________________________________________________________________________________________________________

    __ PLANED PROJECTS ____________________________________________________________________________________

    Summer Music Camp a Balatonnál: 
    Egyhetes, a berlini osztállyal közös, munkával egybekötött nyaralás a balaton északi partjának egyik legszebb pontján.

    ______________________________________________________________________________________________________________

    Step by Step from Budapest to Berlin:
    A két osztály számára néhány évenként megrendezett közös koncertsorozat.

    ______________________________________________________________________________________________________________

    A rendezvények és órák konkrét idöpontjait ld.: AKTUÁLIS"

    ______________________________________________________________________________________________________________

    More informations to the concept:


    Gesangsunterricht, Berlin, jazz, Gesang, Unterricht, Kati Albert, Gesangslehrerin, vocal-session, session, training, vocal-training, livemusic-training, jazzgesang, soul, blues, musical, gospel, stimmtechnik, stimmbildung, musiklehrer, musikschule, gesangsklasse, casting, Carina Prange, Step by Step, Bühnenreife, Kati Albert Band, ausbildungskonzept, einzelunterricht, online, onlineunterricht, Online-Lessons
Powered by CMSimple | Template Design by CMSimple-Styles